L-fal hangszigetelése (2020. március, Budapest)

Hatékonyság szempontjából általában mi egész falat, falakat szoktunk hangszigetelni jól bevált PhoneStar-rendszereinkkel. Vannak azonban kivételek is. Ilyen munka volt egy ingatlanokat bérbeadó cég megbízása is.

L-fal hangszigetelése 1.

Az egyik, 9.kerületi ingatlanának bérlője jelezte feléjük, hogy zavarják nyugalmát a szomszédból érkező zajok, melynek az ott futó vezetékek, csövek voltak a forrásai. A cég megkeresett bennünket, és mivel egy nemrégiben felújított ingatlanról volt szó, egy rövid, L alakú falszakasz hangszigetelését kérték tőlünk, ahonnan közvetlenül a zajforrás származhatott. Kérés volt az is, hogy minél kisebb rétegrendben dolgozzunk. Megrendelőnk felé jeleztük, hogy a hangszigetelő rendszer teljesítménye így kisebb lesz, amelyet Ő tudomásul vett.

Így közvetlenül a falra kerültek fel a Csendlapok, annyi módosítással, hogy alá egy néhány milliméteres hangcsapda került, mely hatékonyabbá teszi a hangok megfogását. Erre a rétegre kerültek rá végül a gipszkartonlapok. Reméljük így is segíteni tudtunk.

Képgaléria

A képre kattintva végig tudja lapozni képgalériánkat!

Rólunk mondták

Vásárlóink véleménye termékeinkről, munkánkról

2009

Társaságunk alapításának éve

7198

Elégedett ügyféleink száma

7225

Elvégzett munkáink száma

Elérhetőség

Ahol elér minket

Amennyiben érdekli valamelyik termékünk, szolgáltatásunk, keressen meg minket valamelyik elérhetőségünkön, és kollégánk készségesen a segítségére lesz.

H-1081 Budapest, Fiumei út 25. (Iroda és bemutatóterem)

hangestuz@hangestuz.hu

+36-30-296-1447

Kövess minket:

Kapcsolatfelvétel

Küldjön üzenetet

Az űrlap mentése nem lehetséges, mivel egyes mezők nincsenek megfelelően kitöltve!