BLOG

Tekintse meg hasznos, hangszigetelés témában közölt írásainkat!

tudastar-phonestar

Hanggátlás kisokos – 10 gyakran használt fogalom, amit érdemes ismerni

A zavartalan otthoni környezet megteremtése ma már alapvető elvárás, így a hanggátlás egyre többeket foglalkoztat. Legyen szó hangos szomszédról, utcai forgalomról, lépcsőházi zajokról vagy otthoni munkavégzésről, a megfelelő hanggátlási megoldás kiválasztásához érdemes tisztában lenni néhány alapfogalommal. Ezért összegyűjtöttük a legfontosabb kifejezéseket, amelyekkel gyakran találkozhat a hangszigetelés világában. Akusztika Az akusztika a hangok keletkezésével, terjedésével és érzékelésével foglalkozó tudomány. Egy helyiség akusztikai tulajdonságai meghatározzák, hogyan halljuk a beszédet, a zenét vagy a környezet zajait. Tehát az akusztika a fizika azon interdiszciplináris ága, amely a gázokban, folyadékokban és szilárd testekben mechanikai hullámként terjedő rugalmas rezgések – így a hang, az ultrahang és az infrahang – keltését, terjedését, valamint anyagi rendszerekkel való kölcsönhatását tanulmányozza. Hanggátlás A hanggátlás célja, hogy megakadályozza a hangok egyik helyiségből a másikba történő átterjedését. A megfelelő rendszer jelentősen csökkentheti a kívülről érkező vagy a lakáson belül keletkező zajokat. Tudományosan a hanggátlás olyan akusztikai és mérnöki eljárások összessége, amelynek célja a különböző terek közötti nemkívánatos zajátvitel meggátolása vagy minimálisra csökkentése. A folyamat során nagy tömegű, sűrű szerkezetekkel és elnyelő anyagokkal gátoljuk a levegőben terjedő léghangokat (például beszédet, zenét), miközben rugalmas elválasztásokkal megszakítjuk a szilárd épületszerkezetekben továbbgyűrűző testhangokat és rezgéseket. Végső soron a szakszerű hanggátlás kulcsfontosságú szerepet játszik az optimális beltéri komfortérzet megteremtésében, valamint az emberi egészség és a privát szféra hosszú távú védelmében. Hangelnyelés Sokan összekeverik a hanggátlással, pedig egészen másról van szó. A hangelnyelés a helyiségen belüli visszhangot és utózengést csökkenti, de nem akadályozza meg, hogy a hang áthatoljon a falakon. Így a hangelnyelés olyan akusztikai folyamat, amelynek során a porózus vagy szálas szerkezetű anyagok a felületükre érkező hanghullámok energiáját – belső súrlódás révén – hőenergiává alakítják át. Ez az eljárás elsősorban a hangforrással azonos helyiségen belüli akusztika javítására szolgál. Léghang A léghang a levegő közvetítésével terjedő hangenergia, például a beszéd, a zene vagy más zajforrások által keltett akusztikus rezgés. Épületakusztikai szempontból akkor beszélünk róla, amikor a hang a levegőből jut át egyik helyiségből a másikba, például falon, ajtón vagy ablakon keresztül. A léghanggátlás célja e hangterjedés csökkentése, vagyis a helyiségek közötti hangátvitel mérséklése. Testhang A testhang (vagy szerkezeti zaj) a szilárd anyagokon, például falakon, födémeken, csöveken vagy gépszerkezeteken keresztül terjedő rezgés, miután egy közvetlen fizikai behatás mozgásba hozta az adott testet. Épületakusztikai értelemben ide tartozik például a lépészaj, a csővezetékek zaja vagy a gépek által keltett szerkezeti rezgés. A testhang csillapítása rugalmas elválasztással, rezgéscsillapító rétegekkel és szerkezeti leválasztással történik. Ezek megszüntetése általában összetettebb feladat. Hanghíd A hanghíd (más néven akusztikai híd) az épületszerkezetek olyan gyenge pontja vagy merev, közvetlen kapcsolata, amely a hanghullámokat és a mechanikai rezgéseket akadálytalanul és felerősítve vezeti át az egymással szomszédos helyiségek vagy szerkezeti elemek között. Jellemzően akkor alakul ki, ha az egyébként kiválóan hangszigetelt falak vagy födémek közé olyan merev elemek ékelődnek be, mint a nem megfelelően elszigetelt gépészeti csövek, a falazóhabarcs-maradványok a légrésekben, vagy a rezgéscsillapító szalag nélkül egymáshoz csavarozott fémprofilok. Decibel (dB) A zajszint mérésére szolgál. A decibel (dB) a hangnyomásszint, vagyis a hangerősség mérésére szolgáló, nemzetközileg elfogadott logaritmikus mértékegység. Mivel az emberi fül a halk suttogástól a mennydörgésig terjedő, rendkívül széles tartományt képes érzékelni, a lineáris skála helyett a logaritmikus dB-skálát használjuk. A 0 dB a hallásküszöböt jelöli. Az akusztikában és a hanggátlás tervezésekor kiemelten fontos figyelembe venni, hogy a logaritmikus jelleg miatt a decibelértékek nem egyszerűen összeadódnak. Egy mindössze 3 dB-es növekedés már a hangenergia megduplázódását jelenti, míg egy 10 dB-es változást az emberi fül körülbelül kétszer olyan hangosnak (vagy halkabbnak) érzékel. Utózengési idő Az utózengési idő (jelölése: T vagy T60, mértékegysége: másodperc) az az időtartam, amely alatt egy zárt térben a hangforrás hirtelen leállítása után a hangnyomásszint pontosan 60 db-lel lecsökken (vagyis a milliomod részére halkul). Ez a mutató határozza meg egy terem visszhangosságát. A túl hosszú utózengési idő elmossa a hangokat és jelentősen rontja a beszédérthetőséget, míg a túl rövid időtől a tér akusztikailag természetellenesen tompának érződik. Az építészeti akusztikában az utózengési idő optimális értékét a helyiség funkciójához (például előadóterem, hangstúdió, iroda vagy lakószoba) igazítva, célzott hangelnyelő anyagok és akusztikai panelek elhelyezésével szabályozzák. Hanggátlási érték Azt mutatja meg, hogy egy szerkezet milyen mértékben képes csökkenteni az áthaladó hangot. Minél magasabb ez az érték, annál jobb a hanggátló képesség. A hanggátlási érték (jelölése általában R vagy Rw, mértékegység a decibel dB) egy épületszerkezet vagy építőanyag azon képességét fejezi ki, hogy milyen mértékben képes meggátolni a léghangok átjutását az egyik térből a másikba.  
2149666473

Gyermeknap – Hangszigetelés a gyermekek egészséges fejlődéséért

Szülőként általában azon fáradozunk, hogy a lehető legbiztonságosabb, legtámogatóbb környezetet teremtsük meg gyermekeink számára. A gyereknap remek alkalom arra, hogy ne csak játékokkal és élményekkel lepjük meg a legkisebbeket, hanem olyan környezetet is teremtsünk számukra, amely hosszú távon támogatja testi és lelki fejlődésüket. Van valami a mai világunkban, amiből a mostani gyerekeknek nagy hiányuk van. Ez a nyugodt tér, egy hely, ahol nem dübörög a forgalom, nem szűrődik át minden zaj a falakon, ahol nem kell túlkiabálni a világot. Nagy igazságot mondunk ki azzal, hogy a hangszigetelés a gyermekek egészséges fejlődéséért sokat tud tenni. A megfelelő akusztikai környezet jelentős hatással lehet a gyermekek egészségére, koncentrációjára és mindennapi közérzetére. A modern otthonok meglepően hangosak. Liftzaj, szomszédok, lépések, tévé, telefon, utcaforgalom, zene és a sok folyamatos háttérzaj. Ezeket sokszor már annyira megszoktuk, hogy fel sem tűnik a jelenlétük. A gyerekek viszont egészen másképp reagálnak minderre. Ők még nem tudják kizárni a zavaró hangokat. Egy zajos környezet könnyebben fárasztja ki őket, ingerlékenyebbé válhatnak, nehezebben koncentrálnak, és az alvásuk sem lesz igazán pihentető. Pedig a fejlődés egyik legfontosabb láthatatlan eleme éppen a nyugalom. Az agy alvás közben dolgozza fel a nap élményeit, ilyenkor épülnek a tanulási folyamatok, regenerálódik az idegrendszer. A növekedési hormonok jelentős része és a nappal szerzett információk rögzülése mind a mélyalvás fázisaihoz kötődnek. Ha a külvilág moraja, az utca zaja vagy a szomszédos helyiségek hangjai folyamatosan áttörik a gyerekszoba falát, a kicsik agya vészüzemmódban marad. Nem véletlen, hogy egy rosszul átaludt éjszaka után még a felnőttek is türelmetlenebbek. Egy gyereknél pedig ez hatványozottan igaz.
IMG_3981

Új irány az olcsó és fenntartható építésben?

Talán a fenntartható építés egyik legizgalmasabb kísérlete zajlik most Németországban a részvételünkkel. A Darmstadti Műszaki Egyetem kutatói velünk és más ipari partnerekkel együtt papíralapú épületszerkezetek fejlesztésén dolgoznak. A „PapE” nevű kutatási projekt célja olyan külső falszerkezetek kidolgozása, amelyek akár 1-3 emeletes épületek kivitelezésére is alkalmazhatók. Miért érdekes ez? Nekünk azért, mert részesei vagyunk a projektnek. A világnak azért, mert létrejöhet a fenntartható építésben egy teljesen bioalapú építőanyag-család. A projekt alapgondolata egyszerű! A papír – pontosabban cellulóz alapú kompozitok – meglepően jó statikai tulajdonságokkal rendelkeznek. Megfelelő szerkezeti kialakítással nemcsak könnyű, hanem nagy teherbírású is lehet. A kutatók különféle papíralapú anyagokból – például méhsejtszerkezetű kartonból, tömör papírtáblákból vagy papírcsövekből – réteges falrendszereket fejlesztenek. A PapE projekt célja egy körforgásos szemléletű falszerkezet létrehozása. A tervezett rétegrend minden funkciót – például teherhordást, hőszigetelést és akusztikai védelem – papíralapú rétegekkel biztosítana. Emellett a kutatók az építőipari szabványoknak való megfelelőséget is vizsgálják. Vizsgálják az elemek csatlakoztatását, a tűzvédelmet, a nedvesség elleni védelmet és a gyárthatóságot is. A projekt során a laboratóriumi minták mellett, idén február 10-én, egy valós méretű (4,37 m x 3,62 m alapterületű épület) prototípus is készült, amelyeket statikai és épületfizikai teszteknek vetnek alá. Jelenleg egy 5-6 hónapos kísérleti fázis zajlik.  
epiteszekfejlodes

A csend luxusa – miért felejtettünk el csendes otthonokat építeni?

Azzal nem mondok újdonságot, hogy gyakran hallom panaszkodni az embereket. („Hallom otthon, ahogy a szomszédom horkol, ahogy telefonál, ahogy keveri a kávéját.”) Pedig az emberiség modern anyagokkal dolgozik, az építési technológiánk elvileg! fényévekkel jár a száz évvel ezelőtti előtt. De a hangszigetelés napjainkban sokszor csak egy utólagos kényszermegoldás, nem pedig az alapkoncepció része. Egy ilyen alapgondolaton néhány üres pillanatban is sokat lehet agyalni. Például az első kérdés, ami felmerül, miért nem volt téma a hangszigetelés régen? Ha a múltba nézünk, azt látjuk, hogy a hangszigetelés mint tudatos mérnöki igény, szinte nem is létezett. Ennek két egyszerű oka volt: A tömeg törvény e: A régi korok mesterei masszív kőfalakkal és vastag téglafalakkal dolgoztak. A fizika törvényei szerint a nagy tömeg nehezen jön lendületbe, így a léghangokat (beszéd, zene) természetes módon gátolták ezek a monolit szerkezetek. Más típusú zajszennyezés: A középkorban vagy a kora újkorban nem a mélynyomók dübörgése vagy a légkondicionálók zúgása volt a zavaró tényező. A legnagyobb „zajt” a harangok zúgása, a lovaskocsik zörgése jelentette az utcakövön, ami ellen a vastag falak és a belső udvaros beépítés elég hatékonyan tudott védeni. (Bár csak érdekességként megjegyzem, hogy az ókori Rómában törvény tiltotta a lovaskocsik, szekerek közlekedését a nap meghatározott időszakában.)  
karacsonyi-csendlap

Miért lehet a csend és a hangszigetelés a legjobb karácsonyi ajándék?

Karácsonykor szinte mindannyian az ajándékvásárlás forgatagában találjuk magunkat. Ám van egy meglepő, mégis zseniális ajándékötletünk, amely minden korosztály számára tökéletes lehet: a csend. Vagyis a csendet megteremtő hangszigetelés. Igen, jól olvasta, nem egy új illatszer, nem a sokadik LEGO, hanem a hallható világ legnemesebb luxusa, a béke és nyugalom. A csend és a hangszigetelés a legjobb karácsonyi ajándék akkor, ha nem sok van belőle, például a szomszédok miatt. Ön szerint is fontos, hogy egy hosszú vagy mozgalmas nap után, amikor hazaérkezünk, ne a szomszéd lépteinek ritmusára hangolódjon a szívverésünk, hanem egyszerűen csak a saját gondolatainkat hallhassuk és pihenjünk? Mindenki így gondolja. Nem csoda, hogy a csend pszichológusok szerint a stressz legjobb ellenszere. A hangszigetelés révén akár a családtagok vagy a szomszédok zaját is egyszerűen „lekapcsolhatja”, mintha egy láthatatlan, de rendkívül hatékony fülhallgatót illesztene a falakra. Nem ritka, hogy a zaj, a kellemetlen hangok vagy a nem megfelelő akusztika már szinte elviselhetetlenné válik. Higgye el, ez karácsonykor csak erősödni fog! Miért kellene az idei karácsonyt is mostoha körülmények között töltenie? Ilyen helyzetekben az idő és a kényelem kiemelt fontosságú. Tisztában vagyunk vele, hogy senki sem szeretne heteken át egy zajos, munkálatokkal terhelt környezetben élni. Örömmel hívjuk fel rá a figyelmet, hogy hangszigetelési munkáink rugalmassága és hatékonysága alapból is kiváló. Karácsony nélkül is nagyon gyorsan dolgozunk! Egy kisebb, egyszerűbb projekt akár egy nap alatt is elkészülhet, így a stresszterhelés is minimális. Komolyabb, összetettebb feladatok esetén is jellemzően, felméréssel együtt is, akár egy hét alatt befejezzük a munkát, miközben a környezet nyugalmát maximálisan figyelembe vesszük. Nem zavarjuk a karácsonyi előkészületeket és az otthoni nyugalmat, így Ön zavartalanul élvezheti az ünnepi készülődést. Ha pedig valóban tarthatatlan a helyzet, sürgősséget is kérhet! A hangszigetelés másoknak és önmagunknak is tökéletes ajándék lehet. Ajándékozza valakinek a helyszíni felmérés lehetőségét, amely a zajprobléma pontos feltérképezését és megoldási lehetőségeit biztosítja az ajándékozott számára! Vagy alakítson ki a pincéből egy hangszigetelt moziszobát önmaga számára! Így nem csupán csendet, hanem élményt is ajándékoz majd, amely hosszú távon biztosítja a nyugalmat, a kikapcsolódást és a szórakozást. Ráadásul a hangszigetelés nem csupán a pihenést szolgálja. Zenészek, otthoni munkavégzők, meditációs gyakorlatok rajongói mind örvendezni fognak egy megfelelően hangszigetelt környezetnek. Minőségi, környezetbarát anyagok beépítésével, gyorsan, precízen és profi módon végezzük el a ránk bízott feladatot. A végeredmény pedig nem csupán csendes, hanem rendezett és esztétikus is. Az egyik legnagyobb előnyünk, hogy a munkálatok után mindig rendet hagyunk magunk után, így Ön azonnal élvezheti a nyugalmat és a tiszta, rendezett környezetet. Anélkül, hogy a takarítás miatt aggódnia kellene. Jó, ha azt is tudja, hogy munkánk minőségére 3 év garanciát adunk, de 2009-es megalakulásunk óta NEM VOLT garanciális reklamációnk! Nemcsak lakások, hanem irodák és közületek számára is kínálunk gyors, hatékony megoldásokat. Legyen szó kisebb, gyors beavatkozásról vagy komplex, teljes körű megoldásról, a hangszigetelés egyszerre praktikus, élvezetes és figyelmes ajándék. Mi lehet értékesebb, mint az, hogy valaki újra élvezheti a saját életét, a csendet, a nyugalmat, és zavartalanul koncentrálhat, pihenhet vagy szórakozhat otthonában?
falak

A panellakások hangszigetelése. Megosztjuk a tudásunkat!

Egy átlagos panellakás tulajdonosa számára a közvetlen szomszéd nem csak egy ember a panelből, hanem a mindennapok állandó tartozéka, egy kulcsfontosságú mellékszereplő. Éppen ezért van az, hogy minden panellakás-tulajdonos jól tudja, a híres rajzfilm bevezetőjének szövege valóban igaz az itt élő emberekre. Azaz a törpök élete nem csak játék és mese! Bár lehet, hogy valaki még nem hallott a gonoszról, a csúf, kopasz Hókuszpókról, mégis minden reggel hallja a szomszéd kávéfőzőjének hangját, a gyerekei hisztijét, zsivaját, vagy éppen a kedvenc slágerét, amit Ön is akaratlanul kívülről fúj, anélkül, hogy valaha bekapcsolta volna a rádiót. Ezért vagyunk biztosak abban, hogy a panellakások hangszigetelése sokszor életmentő lehet. Ugyanis a panelházak sajátos akusztikai világát sokan nevezik „ingyen koncertnek”, ám van, aki inkább „nem kívánt valóságshow”-ként éli meg. Bár a közösségi élményeknek is megvan a maga bája, valljuk be, hogy a nyugodt pihenés és a csend mindennél értékesebb lehet! Az ilyen típusú épületeket főként a 20. század közepén és végén építették. A zajproblémák leginkább a vékony falak és a rossz hangszigetelés miatt adódnak. A megoldás egyik módja a lakásközi válaszfalak, a mennyezet, a padló hangszigetelésének javítása utólagosan. Általánosságban igaz, hogy a zajt legjobb a keletkezési oldalon megszüntetni, kezelni. De az ellenkező oldalról sem lehetetlen a panellakások hangszigetelése hatékonyan. Szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy cégünk, a Wolf Bavaria Magyarország – Hang és Tűz Kft. és vezetője Bőczi Ervin a legtöbbet tudja erről a témáról. Éppen ezért kérdeztük most őt.
akusztika1

Akusztikus jóllét – a hangszigetelés az új lakberendezési trend!

Olyan sokszor elmondtuk már, hogy a világ, amelyben élünk, napról napra kaotikusabbá és zajosabbá válik. Lassan odáig jutunk, hogy bárhol is legyünk, túlzott hangimpulzusoknak vagyunk kitéve. De a hang ott van mindenhol, ezen nem változtathatunk, hacsak nem állunk remetének. Általában is nagy probléma, hogy a hangimpulzusok, a rossz akusztikával együtt, negatívan befolyásolják egészségünket, termelékenységünket, társas viselkedésünket és koncentrációnkat, azaz jóllétünket. Egyre több tudományos vizsgálat bizonyítja a zaj és mindenféle fizikai betegség, köztük az álmatlanság, a magas vérnyomás, a stressz, a rövid távú memória romlása, a hangkárosodás és a szívbetegségek közötti összefüggés t. Ön is azok közé tartozik, akik úgy érzik, hogy nemcsak a fáradtság, hanem a zaj is szépen lassan belopózik az életébe és nem akar onnan szép szóval távozni? A modern városi élet ritmusa gyors, az örökös forgalom, az állandó munka, az otthoni pörgés és a sok-sok ember néha túlságosan is ránk telepszik. Itt lép be a képbe egy új lakberendezési irányzat, amit a nemzetközi trendek már külön névvel is elláttak: acoustic wellness, azaz az akusztikai jóllét. 2025-ben a csend, mint új státuszszimbólum jelent meg az életünkben. Nem a hangtalan hajszárítóról szól, hanem arról, hogy otthonunk valódi menedékké váljon. Egy hellyé, ahol nem csupán gyönyörködtet a tér, hanem hallgat is … ránk, velünk, értünk. Mert a nyugalom nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Ugyan a hangszigetelés korábban inkább hangstúdiók, zenészek, mozitermek vagy zajos szomszédok problémája volt. Ma viszont a letisztult, prémium enteriőrök tervezésénél már szinte alapelvárás a jó akusztika és a hangkomfort. A PhoneStar Csendlapok felértékelődtek, mert vékonyak, mégis hatékonyak. Ráadásul gipszkarton mögé vagy padlóburkolat alá rejthetők. Teljesen láthatatlanul, mégis érezhető különbséggel, jelentősen csökkentik a zajokat.

Rólunk mondták

Vásárlóink véleménye termékeinkről, munkánkról

2009

Társaságunk alapításának éve

8667

Elégedett ügyfeleink száma

8437

Elvégzett munkáink száma

Elérhetőség

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Amennyiben érdekli valamelyik termékünk, szolgáltatásunk, keressen meg minket, és kollégánk készségesen a segítségére lesz.

H-1081 Budapest, Fiumei út 25. (Iroda és bemutatóterem)

hangestuz@hangestuz.hu

+36-30-296-1447

Kövessen minket:

Kapcsolatfelvétel

Küldjön üzenetet!

Az űrlap mentése nem lehetséges, mivel egyes mezők nincsenek megfelelően kitöltve!