Mindössze 5cm-es válaszfal szigetelése direkt rögzítésű PhoneStar rendszerrel.

Ügyfelünk megelégelte, hogy a szomszédjából és persze tőle is minden zaj áthallatszik az I.kerületi lakás mindössze 5 cm-es falán. Az 5 cm-es falvastagság méréseink szerint meglepő módon 48dB-es csillapítást mutatott, de ez az érték nem érte el az előírásos 51dB-t.

Direkt rögzítésű csendlapok kivitelezése 1.

Az apró fürdőszobában nagyon kevés hely, mindösze 3cm állt rendelkezésünkre, ezért egy direkt rögzítésű, kétrétegű, 9mm-es PhoneStar Csendlapokból álló rendszer beépítését javasoltuk, amelyet ügyfelünk azonnal el is fogadott. A PhoneStar lapok feldübelezése, ragasztása után a rendszert vízálló gipszkartonnal zártuk le. A teljes felületet a tulajdonos csempe burkolattal fogja ellátni. A mindössze 8m2-es felület beépítése takarítással együtt 4 óra alatt kész volt. A takarítás után megmértük a beépített rendszer csillapító képességét, amely 13dB lett. Ez azt jelenti, hogy az áthatoló zajok kevesebb mint negyedére csökkentek. Ügyfelünk és a szomszédban élő várandós hölgy is elégedetten nyugtázta, hogy a vízcsobogás és egyéb fürdőszobai zajok megszűntek.

Képgaléria

A képre kattintva végig tudja lapozni képgalériánkat!

Rólunk mondták

Vásárlóink véleménye termékeinkről, munkánkról

2009

Társaságunk alapításának éve

8453

Elégedett ügyfeleink száma

8248

Elvégzett munkáink száma

Elérhetőség

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Amennyiben érdekli valamelyik termékünk, szolgáltatásunk, keressen meg minket, és kollégánk készségesen a segítségére lesz.

H-1081 Budapest, Fiumei út 25. (Iroda és bemutatóterem)

hangestuz@hangestuz.hu

+36-30-296-1447

Kövessen minket:

Kapcsolatfelvétel

Küldjön üzenetet!

Az űrlap mentése nem lehetséges, mivel egyes mezők nincsenek megfelelően kitöltve!