Pincéből kialakított lakás és zenei stúdió mennyezeti hangszigetelése (Budapest, 2024. április)

Megrendelőnk egy társasház pincéjét vásárolta meg lakás céljára, és hamar kiderült számára, hogy a ház csatornája bizony nagy zaj kelt a lakásában. Ezenkívül az egyik szobájából zenei stúdiót fog kialakítani, és nem akarta ezzel a tevékenységével zavarni az egyetlen, felső szomszédot. Azzal is hamar szembesült, hogy a szomszéd felől is komoly hanghatás éri, mert gyakoriak a bulik nála.

 

Pincéből kialakított lakás és zenei stúdió mennyezeti hangszigetelése 1.

Körülnézett az interneten, mit tehetne, így talált rá vállalatunkra. Többen foglalkoznak utólagos hangszigetelési rendszerek kiépítésével, de messze bennünket talált a legmeggyőzőbbnek.

Ügyfelünk lakásában első körben a lefolyócső hanggátló dobozolását végeztük el. A cső körül megfelelő teherbírású vázszerkezetet építettünk, a légrésbe szálasanyagkitöltést került, a tartószerkezetre pedig 2 réteg 12,5mm-es Csendlap gipszkarton burkolattal.  

A csőburkolás után megkezdtük a helyiség mennyezetének hangszigetelését. A kivitelezés nem volt egyszerű, megannyi akadály nehezítette munkánkat, mivel egy pincéből kialakított lakásról volt szó.

A hanggátló álmennyezet vázszerkezetét UA75-ös profilokból építettük meg és itt is a már jól bevált dupla légréses technológiánkat alkalmaztuk. A mennyezetre 2 réteg 12,5mm Csendlap 1 réteg gipszkarton burkolattal került beépítésre. Meg kell említenünk, hogy volt egy sarokrész, ahol a sok futó cső miatt másként kellet megoldanunk a beépítést, de kivitelező csapatunknak nem jelentett akadályt.

Ügyfelünk elégedettségi felmérésünk során elmondta, hogy szakembereink munkájával tökéletesen meg volt elégedve, kedvesek, udvariasak voltak, rendet hagytak maguk után, és fel is takarítottak a munkálatok végeztével. A végeredményről álljanak itt saját szavai:

„Tudom, hogy százszázalékos hangszigetelés nem létezik, de az eredmény bőven felülmúlja a várakozásaimat.”

Képgaléria

A képre kattintva végig tudja lapozni képgalériánkat!

Rólunk mondták

Vásárlóink véleménye termékeinkről, munkánkról

2009

Társaságunk alapításának éve

8058

Elégedett ügyféleink száma

8202

Elvégzett munkáink száma

Elérhetőség

Ahol elér minket

Amennyiben érdekli valamelyik termékünk, szolgáltatásunk, keressen meg minket valamelyik elérhetőségünkön, és kollégánk készségesen a segítségére lesz.

H-1081 Budapest, Fiumei út 25. (Iroda és bemutatóterem)

hangestuz@hangestuz.hu

+36-30-296-1447

Kövess minket:

Kapcsolatfelvétel

Küldjön üzenetet

Az űrlap mentése nem lehetséges, mivel egyes mezők nincsenek megfelelően kitöltve!